2016. már 10.

Török sorozatok forgatási helyszíneinek nyomában!

írta: PERA
Török sorozatok forgatási helyszíneinek nyomában!

Isztambuli paloták és villanegyedek, ahol a török sorozatok játszódnak

Amennyiben nem csupán 3-4 napra érkezünk Isztambulba, és a legismertebb nevezetességeken túl más városrészek hangulatára is kíváncsiak vagyunk, az Istinye-öbölbe és Yeniköybe mindenképpen érdemes elbuszozni. Az öböl fekvése miatt is rendkívül közkedvelt, népszerű kávézói és éttermei pedig még kellemesebbé teszik az ott töltött időt.

1_10.jpg
A busz a part mentén megy végig, érdemes a menetirány szerinti jobb oldalra ülni, hogy végig gyönyörködhessünk a Boszprousz látványában. Amint megérkezünk Istinyébe, a kikötő mellett egyből egy fitnesz játszótér fogad minket, ezt javasoljuk kipróbálni!  Végül is, nem minden nap tehetjük meg, hogy a Bosphorus partján edzünk és közben ez a csodálatos látvány tárul elénk.

Ha sportolás közben átnézünk az út túloldalára, megpillantjuk a Kuzey Güney című sorozatban megismert „Sinaner” Villát a hegyoldalban. Kapuját a valóságban is biztonsági emberek őrzik.

3_11.jpg

Az öbölben számtalan vitorlás és yacht ringatózik, az egészen kis lélekvesztőktől a hatalmas luxushajókig minden szerepel a repertoárban. Ha körülnézünk, láthatjuk a II. vagyis a Sultan Fatih Mehmet Hidat és az ázsiai partokat is.

2_6.jpgAhogy tovább sétálunk, Yeniköybe érkezünk, aminek jelentése Új Falu. Ebben a negyedben is számtalan oszmán kori vízparti faház és halétterem található. Yeniköy főutcája az egyik legtündéribb utca Isztambul szerte. Mindkét oldalát platánsor árnyékolja.
3m.jpg

Séta közben, a török sorozatok kedvelőinek újabb ismerős palota tűnhet fel. Az Ahmet Afif Paşa Yalısı a „Seherezádé” ( Binbir Gece ) című sorozatban szerepelt Onur és Sehrazat közös otthonaként.
A keleti és nyugati stílusokat ötvöző, 21 szobás pazar kastély története itt olvasható!

seher2.JPG
Ha tovább megyünk a főúton, több hangulatos kávézót és éttermet is találunk, ahol megpihenhetünk.  Ezek a vendéglátóegységek azoknak a yalik-nak az aljában vannak, amiket a Boszporusz túra alkalmával a hajóról is megcsodálhatunk. Bájos, tündéri kis csipkés, vízparti faházak, paloták, akár csak Arnavutköy-ben vagy az ázsiai oldalon egymást követő parti településeken, Beylerbeyi-ben, Kandilli-ben, Kuzguncuk-ban, Cengelköy-ben vagy Kanlicá-ban.

4_8.jpg
Pihenés, teázás után menjünk tovább Tarabya irányában. A főút ismerős lehet a megszállott EZEL rajongóknak, ugyanis itt, az ősfák övezte árnyékos fasoron játszódik a történet egyik kulcs jelenete.

Még egy híres kastély található itt, mégpedig a Sait Halim Pasa Yali, ami a Karadayi című nagysikerű sorozatban tűnik fel több fontos jelenetben.


slit.jpg

A palota a XIX. század végén, XX. század elején az egykori Egyiptomi Nagykövet, Abdulhalim Pasa, illetve Herceg tulajdonában volt, aki átépíttette az épületet, majd 1894-től legidősebb fia, Sait Halim Pasa lett a teljes jogú tulajdonosa. 1968-ban megvásárolta a Turizmus Bank, amely casino-t nyitott itt, kizárólag külföldi vendégek számára. Egy tűzeset következményeképpen a kastély a HILTON tulajdonába került. Az épület kertjét nyár a folyamán étteremként használták, maga az épület pedig részben múzeumként működött. Később a Miniszterelnökség nyári rezidenciája lett, ahol kormányzati eseményeket tartottak és estélyeket adtak.

5_5.jpg

Ahogy elérkezünk Yeniköy végébe, a parton halpiac, ringatózó halászhajók, fürdőző gyerekek és egy aranyos, hangulatos kis halbüfé fogad, ahol kis asztaloknál, apró sámlikon ülve, a helyiekkel együtt elmajszolhatunk egy finom, friss halas szendvicset vagy megihatunk egy pohárka erős, igazi török teát.

6_3.jpg
Ez a kis öböl sem ismeretlen a sorozat függők számára! A sasszeműeknek ismerős lehet, hiszen a Kara Sevda (Végtelen Szerelem ) című sorozat egyik állandó, visszatérő, fontos helyszíne a kikötő, de a magyar televízióban most futó sikersorozat, a „Megtört Szívek” ( Paramparca ) több jelenetét is itt vették fel.

12688198_778898088882646_1584493688188310705_n.jpg
Nem csoda, hogy a rendezők közkedvelt helyszíne a partszakasz, itt gyönyörű a kilátás az ázsiai partokra. Mielőtt elindulnánk visszafelé, sétáljunk egyet a hosszú tengerparton Tarabya irányában.

Aki szereti a kalandokat, annak mindenképpen azt javasoljuk, hogy visszafelé üljön fel egy dolmus-ra, mégpedig azt a kis buszt kell leinteni, amelyikre az van kiírva, hogy LEVENT vagy KANYON. Így egyúttal ellátogathatunk két felkapott bevásárlóközpontba is, az Istinye Parkba, melyet útba ejtünk, majd  a Kanyon-ba. Így láthatjuk azt is, milyen lendületesen épül újjá, a modern irodaházakkal hotelekkel, lakóépületekkel beépített, folyamatosan megújuló Levent és Sisli kerület. Innen mindenki könnyen visszatérhet szálláshelyére, hiszen ezekben a kerületekben metró, több buszjárat és metrobusz is közlekedik.

2016-05-07_17-41-53.jpg


Gyere, kövess minket a  facebook-on   instagramon  pinteresten és youtube-on is!


 

Szólj hozzá

yali Boszporusz Török sorozatok film forgatási helyszínek forgatási helyszínek yeniköy istinye isztambul palotái isztambuli forgatási helyszínek török sorozatok forgatási helyszínei