2015. sze 17.

Ha Isztambulba mész, erre a kártyára szükséged lesz!

írta: PERA
Ha Isztambulba mész, erre a kártyára szükséged lesz!

VÁROSON BELÜLI KÖZLEKEDÉS ISZTAMBULBAN

Az Istanbulkart névre hallgató közlekedési kártya minden, a város által üzemeltetett járműre érvényes. A kártyát már a reptéren megvehetjük, így akár a városközpontba való bejutás során azonnal használhatjuk.

Megvételkor felszámolnak egy egyszeri díjat, amit nyaralásunk végén visszakapunk, ha visszaváltjuk a kártyát. Ha azonban tervezzük, hogy néhány éven belül ismét ellátogatunk Isztambulba a kártyát meg is őrizhetjük, a rajta lévő egyenleget hosszú évekig tárolja a rendszer. Az egyenleget a város bármely pontján, sok helyen feltölthetjük. Újságárusoknál, kisebb üzletekben, erre a célra felszerelt automatákban. Az automata több választható nyelven, hangosan mondja, mit kell csinálni. Hamarosan a buszokon, villamosokon is lehetőség lesz rá, hogy feltöltsük.

A villamos, hajó és metró állomásokon elektromos kapuk vannak felszerelve, aminek érzékelőjéhez hozzáérintve a kártyát, levonja a viteldíjat. Buszokon a sofőr mellett találjuk a leolvasót, éppen ezért felszállni csak az első ajtónál lehet. Ha a szokottnál is nagyobb a tömeg, felszállhatunk a többi ajtónál is, ilyenkor mindenki előre küldi a kártyáját, hogy érvényesítse. Levonáskor mind a levonás összegét, mind a fennmaradó egyenleget kiírja a rendszer, így folyamatosan ellenőrizhetjük, mennyit utazhatunk még. Átszállásokkor kedvezményes díjat számol, így mindenképpen megéri használni.

Ahol használhatjuk: villamos, busz, metró, metróbusz, a város által üzemeltetett hajók, felvonó, nosztalgia villamos. Figyelem, a Boszporusz túrás hajókra és dolmusra nem érvényes!

 

   

                          

A kártya használata:

A kártyát feltölthetjük az erre szolgáló automatáknál és akár újságárusnál, ha Istanbulkart feliratot látunk. A főbb közlekedési csomópontoknál biztosan találunk automatát.

1. Betesszük a kártyát, ekkor a képernyőn láthatjuk, hogy mennyi pénz van a kártyán.

2. A nyílásba behelyezzük a papírpénzt. Erre 20 másodpercünk van.

3. A Képernyő zöldre vált és az új egyenlegünket láthatjuk rajta.

4.Megjelenik a képernyőn, hogy kérünk-e blokkot. Igen-nem (Evet-Hayir)

 

A közlekedés ára 2016-ban:

Az első átszállástól számítva 2 óránk van, hogy kedvünkre váltogassuk a járműveket. Szerencsére választék is van bőven: metró, hajó, felvonó. Kedvezmények:

  • Belépés: 2,60 TL
  • 1. átszállás: 1,85 TL
  • 2. átszállás: 1,40 TL
  • 3. átszállás: 0,90 TL
  • 4. átszállás: 0,90 TL
  • 5. átszállás: 0,90 TL

 

 Ezen az automatán feltölthetjük kártyánk egyenlegét:        

               

  Ebből az automatából vásárolhatunk és fel is tölthetjük a kártyát.

Gyere, kövess minket a  facebook-on   instagramon  pinteresten és youtube-on is!

Szólj hozzá

istanbul Isztambul utazási információk utazási infok Isztambuli közlekedés közlekedési kártya akbil istanbulcart istanbul kártya isztambul kártya