2016. nov 05.

Isztambuli forgatási helyszínek -EZEL

írta: PERA
Isztambuli forgatási helyszínek -EZEL

MOLLA ASKI TERASZ, ISZTAMBUL

Még legelső isztambuli utazásunkkor történt…

… sokszor írtunk már róla, hogy minket először Isztambulba az Ezel című sorozat vitt. Ekkor még teljesen ismeretlen volt a város számunkra, így a Molla Aski terasz volt az, aminek keresése közben kétszer is eltévedtünk. Annyira vicces sztorik történtek. Nulla helyismerettel és mindössze néhány török szó ismeretének birtokában, térképpel felszerelkezve indultunk megkeresni ezt a fontos Ezel helyszínt.

1_10.JPG

Ezel forgatási helyszínek nyomában


Mielőtt buszra szálltunk volna, megkérdeztük a sofőrt, hogy érinti-e a kérdéses helyet, mire lelkesen bólogatott. Segítőkészek voltak mint mindig, mert mire félúton jártunk már az egész utazó közönség tudta, hogy mit keresünk. Így a kérdéses megállónál nem indult tovább a busz, csak mikor elmagyarázták, hogy itt kellene leszállnunk. Akkor még nem ismertük azt a török szokást, miszerint akkor is segítenek, ha kicsit sem biztosak abban, hogy a kérdésre tudják a választ. Tehát leszálltunk, elindultunk előre, de hamar rájöttünk, hogy bizony nem ott vagyunk, ahol lennünk kellene. Újabb próbálkozás kezdődött, a buszmegállóban várakozóknak ismét feltettük a kérdést, hogyan jutunk a Molla Aski-hoz? Egy bácsika lelkes mutogatásba kezdett, mire egy másik beleszólt, hogy az nem arra van, amerre ő magyarázza. Addig-addig vitatkoztak, hogy kinek van igaza, míg összeverekedtek…


Na, gondoltuk inkább taxiba szállunk. Hááát, nem kellett volna. Ez volt az az eset, amikor még taxival is eltévedtünk. Mindezek ellenére nem adtuk fel a keresést, hiszen ez a helyszín nagyon fontos volt nekünk. Ez az a gyönyörű kilátással bíró, békés-hangulatos terasz, ahol Ömer megkéri Eysan kezét, ahol a négy jó barát sokszor találkozik, vagy ahol később lelövik Bahart.

1_montazs.jpg

Az Ezel mellett forgatták itt a Karadayi egyes jeleneteit is. Mahir itt vallja be Feride-nek, hogy ő valójában Mahir Kara és nem Salih Ipek.

Fontos helyszín volt tehát ez nekünk, ezért semmiképpen nem adtuk fel a keresést.

Végül addig-addig kérdezősködtünk és forgattuk a térképet, amíg célba értünk. A Molla Askihoz vezető utat egyébként kár lett volna kihagyni. Először itt találkoztunk azzal a nagyon konzervatív környezettel, amit később csak Eyüp-ben láttunk. Ez az a környék, ahol már attól is rosszul érezheti magát az ember, ha csak rövid ujjú pólót és térd fölött érő rövidnadrágot visel. Csadorba burkolózó nőkkel, az utcákon álldogáló, ránk méltatlan pillantásokat vető férfiakkal találkoztunk. A környék nagyon kontrasztos, a mindössze fél órányira lévő belvárosi környezethet képest. Katasztrofális állapotban lévő házakat, az utcán száradó ruhákat, szegénységet láttunk leginkább.

Megérkezve aztán pontosan az a látvány fogadott, amit a filmből már ismertünk. Békés, csendes, nyugodt hely, gyönyörű kilátással a Boszporuszra.

A terasz kialakításakor a bizánci, római és ottomán építkezés elemeit is figyelembe vették.   Névadója  Fatih Sultan Mehmet egyik híres költője, Molla Aski volt. Mielőtt megépült a park, ez a rész egy romos terület volt csupán, amit a polgármester segítségének köszönhetően alakítottak egy sokak által kedvelt kulturális központtá. A terasz Isztambul 7 dombjának egyikére épült, ezért csodálatosan rálátni innen a városra.

2_montazs.jpg
A környéken hagyományőrző házak is vannak, ahol a török kultúra különböző művészeti elemeit mutatják be. Az egyik ilyen házban például az Ebru festéssel ismerkedhetünk meg, egy másikban kalligráfiákat láthatunk, de Isztambul sziluetteket készítő mester munkáját is megcsodálhatjuk. Ez a (tezhip sanati) aranyozás művészete, amit Törökország szerte csupán mindössze maximum ötvenen művelnek már.

A Molla Aski terasz tehát egy kulturális központ, amelynek remek konyhája is van. Itt ettünk először künefét és bátran mondhatjuk, hogy a város legfinomabb mantija is itt készül. A 7 fajta gyógynövényből készülő Molla teát is érdemes megkóstolni.

3_montazs.jpg

Gyönyörű környezet, mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy ne hagyja ki, ha Isztambulban jár!

Kövessetek minket a  facebook-on   instagramon, pinteresten és youtube-on is!

 

Szólj hozzá

ezel ezel bosszú mindhalálig Török sorozatok forgatási helyszínek török sorozathelyszínek isztambuli forgatási helyszínek török sorozatok forgatási helyszínei ezel helyszínek