2015. dec 15.

Szulejmán dzsámi / Süleymaniye camii

írta: PERA
Szulejmán dzsámi / Süleymaniye camii

Törvényhozó Nagy Szulejmán Szultán dzsámija

A Szulejmán szultán megrendelésére 1550 – 1557 között épült dzsámi a kor legnevesebb építészének, Mimar Szinánnak a munkája. Mimar Sinan mester a szóbeszéd szerint tervrajzok nélkül dolgozó építészeti zseni volt, akinek munkásságát Michelangeloéhoz hasonlítják. Sinan Kayseriben született, a szultáni palotába 22 évesen került, ahol 19 éven keresztül janicsárként szolgált. Tehetségének felfedezése után építész lett, nevéhez közel 400 remekmű megalkotása fűződik.  

1_8.JPG

A Szulejmán dzsámi Isztambul hét dombja közül az Aranyszarv Öbölre néző harmadik lejtőn áll, ezért a város számos részéről jól látható, a kilátás pedig egyenesen pazar.

2_8.JPG

Törvényhozó Szulejmán szultán 46 éves uralkodásának ideje volt az Oszmán Birodalom legvirágzóbb korszaka. Szulejmán nem csak hódító hadjáratait vitte sikerre, de a művészetek, a kultúra, az irodalom és a tudomány is hatalmas fejlődésen ment keresztül uralkodása alatt. A tiszteletére épült dzsámiban Szinán mester kifejezésre juttatta uralkodásának jellemzőit.

3_4.JPG

 A Süleymaniye Camii négy minaretes, amely jelzi, hogy I.Szulejmán volt a negyedik isztambuli szultán. A legmagasabb minaretek 74 méteresek, rájuk  10 erkélyt építettek, mert  ő volt az Oszmán dinasztia tizedik szultánja.  A nagyszabású építkezésen a korabeli feljegyzések szerint 5723 munkás dolgozott, melyek között muzulmán és keresztény egyaránt volt.

4_4.JPG

7_3.jpg

8_3.jpg

9_1.jpg

A mecsetet egységes épületkomplexum veszi körül, melyhez kórház, medresze, vagyis iszlám iskola és hamam is tartozik. A dzsámit tágas árkádos udvar övezi, az elő udvart  24 oszlop határolja.

A mecsetet hatalmas, szépen gondozott kert veszi körül, mögötte pedig temető található, ahol Szulejmán szultán és kedvenc felesége, Hürrem szultána nyugszik.

A mecset építésének magyar vonatkozása, hogy a munkálatokat abból a bevételből fedezték, amelyekre a magyar hadjáratokkor tettek szert. Az építés költségeit mai értéken körülbelül 60 millió dollárra becsülik. 

A monumentális építmény közel 4500 nm alapterületű, melyben akár 5000 ember is tud egyszerre imádkozni. A fő kupola 53 méter magasságú, és Szinán mester a kupolaépítés remekművét alkotta meg vele. A Süleymaniye camii a Kék Mecset után a második legnagyobb mecset.  Udvarából gyönyörű kilátás nyílik az Aranyszarv Öbölre.

6_6.JPG

10_2.jpg

14_2.jpg

11_2.jpg

12_1.jpg

13_1.jpg

15.jpg

 szulejman_es_hurrem_turbe1.jpg

szulejman_1.jpg
Ha alaposan körüljártuk mind a Szulejmán mecsetet, mind a környékét, érdemes beülni a mellette lévő hangulatos, helyiek által közkedvelt teázóba!

 
Gyere, kövess minket a  facebook-on   instagramon  pinteresten és youtube-on is!

 

 

Szólj hozzá

isztambul istanbul mecsetek Isztambul Látnivalók Isztambul nevezetességei Isztambul látnivalói dzsámik Isztambuli mecsetek szulejmán mecset süleymaniye cami