2015. okt 02.

Ezel, Karadayi forgatási helyszínek nyomában!

írta: PERA
Ezel, Karadayi forgatási helyszínek nyomában!

Iskola lépcső utca Fener (Balat)


Ma Isztambulnak egy olyan lépcsősorát hoztuk el nektek, ami már nem egyszer ihlette meg a filmeseket. Az Iskola lépcső névre hallgató helyszín Balatban található és az Ezelt, a Karadayit, valamint az Aci Hayatot is forgatták itt. A lépcsősor praktikusan azért kapta az Iskola lépcső nevet, mert a tetején található a Yavukimyon iskola.


Több, mint egy évszázadon keresztül, 1879-1988-ig egy görög leány középiskola működött itt.

Az egykor gyerekzsivajjal teli épület mára sajnos teljesen elhagyatottá vált, csupán egy görög szobrász, Kalliopi Lemos kiállítását szervezték ide 2013-ban.

Isztambulnak ezt a városrészét egykor a Rumi görögök lakták, itt bármerre nézünk az az ő emléküket idézi. A közelben lévő impozáns vörös épületben még napjainkban is görög leány gimnázium működik. (Özel Fener Rum Lisesi)

Ha felérünk a lépcsősor tetejére, a sorozatrajongók szeme azonnal megakad egy bordó épületen, amely szintén szerepelt a fent említett sorozatok mindegyikében.

Kicsit arrébb pedig megláthatjuk az Elrabolva 2 filmből az Albán maffia főnöke házának bejáratát  és a Karadayiból Mahir „barlangját” is.

 

Iskola lépcső Ezel:

Iskola lépcső Karadayi

Iskola lépcső saját:

 

Bordó ház: Ezel

Bordó ház: Karadayi

Bordó ház, saját

 

Aki tehát a török sorozatokat illetően, nem csak a főbb forgatási helyszínekre kíváncsi, annak érdemes ezt a környéket is felfedeznie, hiszen mint a példa mutatja, a filmesek körében igen nagy népszerűségnek örvend ez a városrész.

Gyere, kövess minket a  facebook-on   instagramon  pinteresten és youtube-on is!

Szólj hozzá

sorozatok isztambul ezel Isztambul Török sorozatok film forgatási helyszínek Karadayi forgatási helyszínek sorozathelyszínek